Illanó

Illanó

Egy marketinges segélykiáltása - avagy rendes munkáltatókat kérek szépen a piacra!

1. rész

2017. november 14. - Illanó

A minap olvastam a munkahelyiterror.blog.hu ízletes sztorijait és szembejött velem egy cikk arról, hogy nem munkaerő hiány van Magyarországon, hanem normális munkáltatóhiány. Erről a cikkről beszélek. Ezzel kapcsolatban, most én is megosztom veletek  a véleményem, mert néha úgy érzem, jó munkahelyet találni nagyobb kihívás, mint elefántként átbújni egy hullahoppkarikán.  

vladislav-muslakov-261627.jpg

Nemrég költöztem - cirka két hónapja - a trenddel szemben Budapestről vidékre és az elején egyértelműen szembesültem azzal, hogy kommunikációsként itt még nehezebb boldogulni, mint Budapesten. Persze erre számítottam, hiszen a marketing egy telített szakma. Adottak tehát a hátrányok:

  • marketingkommunikáción végeztem és sajnos az a mai világban a realitás, hogy a marketinghez mindenki azt hiszi, hogy ért.
  • a kommunikáció és marketing pozíciókba lehet szerintem álláshirdetési kiírás szinten a legtöbb és legszéleskörűbb feladatokat megadni. Néha úgy tűnt a hirdetéseket böngészve, hogy egy kommunikációs szakértőként kész polihisztornak kell lenned, szuperhős-arzenállal felszerelkezve, de erről írok még bővebben lentebb.
  • eljöttél Budapestről? Hülye vagy?  Ha nem is vagy hülye, eleve gyanús vagy.
  • marketing? Marketinges nem kell, mert az az első munkakör amit ismerősök vagy az általuk ajánlott emberkék töltenek be hiszen lásd első pont -> a marketinghez mindenki ért.

Ezek tehát azok a mindennapi hátrányok, amikkel szimplán a marketing terület állít jelen esetben elém. De ennél is érdekesebb, hogy az elmúlt időszakban valahogy cifrább elvárásokkal és interjú történetekkel találkoztam, mint eddig bármikor.

Kezdjük az álláshirdetések gyöngyszemeivel. 

1. A MINDENES

Nem marketingest keresünk, hanem egy nagybetűs SZUPERHŐST, aki amellett hogy szinte ingyen, egy mosolyért dolgozik a cég felfuttatása érdekében, a legkeresettebb szakmák tudását is felvonultatja kompetencia-arzenáljában!

raj-eiamworakul-386769_1.jpg

Alap skill: marketing

További elvárások:

  • kis cég vagyunk, így a pénzügyi dolgokhoz is értened kell, tehát te is számlázol és foglalkozol HR feladatokkal, mert ha a marketinghez és a kommunikációhoz értesz, nyilván értesz az emberekhez, a számlák és adminisztráció pedig csak a ráadás.
  • nincs pénz ügynökségre, így te foglalkozol a social médiával és a design feladatokkal is, így alapszintű elvárás, hogy érts a kiadványszerkesztéshez és szabadidődben kreatív írászseni legyél.

Mellékes ráadásként tehát a jelölt legyen:

  • numerikus varázsló pénzügyi-számviteli végzettséggel (mert közgazdász ő is, nem?),
  • grafikai tündérbogár tanonc, aki csak úgy szimplán képes a Photoshopból és az Illustrátorból csodákat előteremteni, 
  • szuper-kedveséggel megáldott, mindenkin átlátó HR generalista,
  • social media guru, aki éjjelente 5 nagy cég Facebook oldalát és tartalmát menedzseli.

Előnyök:

  • angolul, németül és plusz egy európai nyelven beszélj, mert sokfajta ügyfelünk van,
  • sok hírlevelet küldünk, így legyen alap programozói tudásod, hogy kényelmesen elő tudd őket állítani és kiküldeni, plusz előny, ha még fejlesztesz is a rendszeren és újraszabod a weboldalunk kinézetét,
  • legyen 3-5 év tapasztalatod, mert nincs időnk újoncokat betanítani.

Most már aztán tényleg egy szerény polihisztorról beszélünk, aki a fenti tudások felhalmozása mellett bőszen tanult külföldön és a magyar mellett anyanyelvi szinten vágja a németet és angolt - hisz ez alap - ráadásként útközben hazafelé az egyik erasmusáról még franciául is megtanult. Persze közben rendelkezzen a mai kor legkeresettebb tudásával, legyen tehát kezdő programozó, aki a marketingben seniornak számít 5 éves tapasztalatával és lazán képes az egész céget elvinni a hátán. Kérdezem én, az ügyvezetői és takarítói feladatokat esetleg ne vigye?

És mindezért az említésre méltó szakmai tudásfelhalmozásért természetesen max. 150 000 nettó bérre számíthat, ha egyáltalán meg van adva, mert mostanában ritka lett az igények mellé fair fizetésmegjelölést illeszteni. A kor, ahol a bértitkokért ölni lehetne, bizony. 

Kérdezem én: hová tűntek a normális határok az egyes munkafeladatok meghatározásánál? Üzenném kedvesen a rendkívül kecsegtető álláshirdetőnek, hogy jöjjön ki az elképzelésem szerint zárolt irodájából a világba és nézzen körül, mert barátom, neked nem egy marketinges kell, hanem egy önkéntes szuperhős. És nincs azzal semmi baj, ha erre van szükséged, de azt meg kell fizetni. (Persze az érem másik oldala, hogy a kisvállalkozásoknak sem könnyű boldogulni a mai világban, és mindenkinek be kell vállalni egyéb feladatokat - csak nem mindegy mennyit és milyen munkaidővel - de erről majd egy másik cikkben.)

 2. A MARKETING KÖNTÖSBE BÚJTATOTT EGYÉB MUNKAKÖRÖK

jack-cain-351542.jpg

Azt vettem észre, hogy a cégek kifejezetten szeretik ide-oda dobálni a marketing kifejezést, ami aztán lassan elkezdett önálló életet élni és már olyan trendi lett, hogy elkezdett más pozíciókat is lefedni. Lássunk pár példát:

  • Marketingest keresünk - Feladatok: heti 2-3x különböző helyszíneken kérdőívet kitöltetni potenciális vásárlókkal, illetve a cég termékeit kóstoltatni és ajánlani számukra, a visszajelzésekből értékelés és javaslatok írása, adminisztrációs feladatok ellátása, a cég értékesítése tevékenységének erősítése kinti helyszíneken...

Állj, álljon meg a menet, most akkor valójában hostess munkára keresel valakit? Miért nem azt írod??

  • Marketing munkatárs - adott városon belül potenciális ügyfelek felkeresése és személyes időpont kérése, tárgyalások levezetése, termék értékesítés ....

Területi képviselőt szeretnél? Vagy értékesítő bajnokra gondolsz? Tudom, tudom a marketinges jobban hangzott, értem én...

  • Marketing asszisztens - a marketing és a pénzügyi munkatársak támogatása az alábbi feladatokban: projekt adminisztráció, számlázás, ügyfélhívások fogadása, tárgyalások előkészítése, adatbázisok frissen tartása...

Itt kezdtem el könyörögni megértésért. NEM marketingest keresel, hanem irodai adminisztrátort vagy általános asszisztenst vagy csak simán adminisztrátort, jó? Légyszi-légyszi. 

3. AZ IGAZI ZSÁKBAMACSKA, AVAGY REJTÉLY A REJTÉLYBEN

A fentieket félretéve a nagy kedvenceim mégis a közvetítő cégek által kiírt hirdetések. Példának okáért: IT területen szolgáltatást nyújtó partnercégünk számára keresünk marketing munkatársat. 

Na jó, de mégis: Kis cég? Nagy cég? Vajon miért nem lehet megosztani a nevét? Nektek egy telefonhívással lehet kevesebb kerülne, nekem pedig -1 motivációs levél lenne a teendőim között. Persze tudom, a bérigények miatt is imádják ezt a módszert a nagy cégek, hiszen így nehezebb belőni szerencsétlen jelentkezőnek, hogy mennyi is legyen az az annyi. Tény, ami tény: egy multinacionális céggel szemben, mint pl. egy biztosító, vagy nemzetközi könyvelő iroda az ember több igényt támaszt, anyagilag, mert a kis magáncégek sokkal nehezebben tudják a magasabb béreket kitermelni. 

Feladatok: megadva számtalan az ügyvezetői feladatok támogatása, prezentáció stb, marketingre kitérve pedig csak ennyi: marketing feladatok. 

De milyen marketing feladatok? Online? Offline? Direkt? Kampánymenedzsment? Értékesítő? Adminisztrátor? Bezsongok a kérdésektől, hát ha valami, nem ez az igazi lényeg? Na erre mondta volna régi kedvenc történelem tanárom szigorú arccal, fejcsóválva: "Ez bizony 1-es fiam, ülj inkább le, azt tanácsolom."  

Persze álláshirdetésekből is vannak potenciális, szépen megírt, összeszedett darabok, ami után az ember bizakodva, nagy reményekkel vág neki a többkörös interjúknak, ahol újbóli, a fentebbi hirdetések szintjét elérő pofoncsapások várhatják. Amíg meg nem találja, hogy tud igazán érvényesülni az életben, mert ez rajtunk is múlik, a lehetőségek tárháza pedig szinte végtelen. De minderről majd a a következő részekben...

A bejegyzés trackback címe:

https://illano.blog.hu/api/trackback/id/tr2913274763

Void Bunkoid 2017.11.14. 23:09:32

Az első kettőn nem kell meglepődni, minél kisebb a cég, annál inkább tendál efelé. Pl kisebb vállalkozásoknál felvesznek mondjuk beszerzőnek, aztán kiderül, hogy igen, 8-tól 10-ig beszerző vagy, utána viszont állj ki a frontba eladni, ha netán érkezik áru, akkor légy sofőr, amikor éppen eladsz, akkor légy ám ügyfélszolgálat is, szal a telefon legyen a közeledben, ha már beszerzel meg veszel-eladsz, akkor könyveld is már léccilécci, és ha netán te maradsz bent utolsónak, akkor aznapra te vagy a takarító is.

A harmadik pontot egyszerűen úgy lehetne eliminálni, hogy konkrétan törvénybe kellene foglalni (és a nem betartásáért komoly büntetéseket kiszabogatni), hogy bármilyen pozíció meghirdetésekor a pályázat tartalmazzon cégnevet, telephelyet, elérhetőséget, a munkakör pontos leírását, valamint a bérezést fillérre pontosan.

Ez utóbbi általában most csak a közszférára vonatkozik,sajnos versenyszférában jellemzően a rosszul csengő nevű vagy köztudottan szarul fizető cégek igyekeznek minél jobban elbújni, és csak akkor coming outolni, amikor már a jelentkező bekapta a legyet.

odamondó 2017.11.15. 00:21:17

Szánalom ami megy. Érdekes, hogy mindenhol munkaerő hiány, de lószar változás. A rablóbanda nem adja magát egykönnyen. Utolsó csepp vérükig harcolni fognak a gigantikus profit %-ért ha pedig az utolsó pillanatban elbuknak minden elvesztett profitot a megemelt fizetésű embereken fognak szépen visszaszedni áremelés formájában.

zenitó 2017.11.15. 00:30:50

@odamondó: Rosszul tudod,nincs mindenhol munkaerőhiány. Marketingesekből Dunát lehetne rekeszteni. Termelő,értéket létrehozó kétkezi melósból van hiány.

Rozgonyi Tivadar 2017.11.15. 04:20:00

Szerintem az égvilágon semmi gond nincs azzal, ha egy cég szuperment akar. Akarjon. Fizesse meg. A probléma azzal van, ha ezt tényleg 150 ezer forintért akarja, illetve ha a rendszer olyan, hogy ez nem tud kiderülni még idejekorán és végig kell csinálni egy csomó felesleges kört. Mert ha nem kéne, akkor működne a természetes szelekció (ismerek valakit, aki kizárólag plázapicsa külsejű EGYETEMISTA lányokra gerjed, és hát tekintve, hogy nyolc általánosa van és buta, mint a segg, eléggé kevés sikert mutatott eddig fel).

funfun 2017.11.15. 06:25:01

Annyi látszik a posztból, milyen feladatot NEM szeretnél végezni. Akkor mégis mit? Kisebb cégek nem tudnak külön pozíciókat kínálni olyan feladatokhoz, amelyek nem tesznek ki napi 8 órát. Értelemszerűen egy ember több feladatkört lát el. Ezt tudomásul kell venni.
Olvasom a kommentekben, problémát jelent, hogy a cégek a profitra mennek. Hát ezek már csak ilyenek.
Viszont van megoldási javaslatom, több is. Akinek nem tetszik, hogy így kihasználják, keressen másik munkahelyet, hiszen nagy tudással nem nehéz. Vagy ha nem elégedett az új ajánlattal, megalázó a munkakör, kevés a fizetés, hozzon létre saját vállalkozást, és bizonyítson, mennyire jól is lehet csinálni - igazságos profittermelés mellett a munkatársaktól csak a végzettségnek megfelelő feladatokat várja el, különüljenek el a munkakörök.

bontottcsirke 2017.11.15. 06:28:24

Nagyon köszi a posztot, erről ugatok már 2 éve. Pl, recepciós munkakörbe keres; egy, de inkább két nyelven beszélő (eddig ok) haladó IT tudással rendelkező (valahol megértem) adminisztrációban járatos (ok) fiatal (ez már nem fog összejönni) dekoratív (mi ez casting Pierre Woodmannél) stressztűrő (már eddig is két pozíciót soroltál fel) kollégát, lehetőleg közgazdasági végzettséggel (harmadik pozíció)

Ja, egy ember béréért, de majd béren kívüli juttatást jól összehozzuk. És legyél igazi csapatjátékos.

odamondó 2017.11.15. 07:35:34

@zenitó: jó én ezt nem is állítottam és nálam automatikusan szűrésre kerülnek az ilyen munkakörök.

ami szabad 2017.11.15. 08:02:34

Kedves Illano! Engedd meg, hogy munkáltatóként hozzászóljak a bloghoz, úgy, hogy a saját szakmámban csak akasztott ember nem voltam még, tán van némi rálátásom, mit is vár el egy főnök, és miért. Tudom, más generáció, más szocializáció, stb, de azért vannak olyan alapkérdések, amelyek nem korfüggőek. Egy kisebb cég számára minden felmerülő pozira embert felvenni, először is nem opció, a magyar kkv. tőkeereje, a folyamatos bizonytalanság ezt nem teszi lehetővé, és nem is indokolt, hiszen az egyes poziciókat, valóban akár napi egy órában be lehet tölteni, és multifunkcionális - ha így jobban tetszik, már- már polihisztor képzéssel töltjük az életünket. Mit várunk el? Kíváncsiságot, tanulási hajlandóságot, és egy nagy adag lojalitást. Miért is? Mert azok a cégek, amikben mi foglalkoztatni tudunk Benneteket, a sajátunk, amiért nem ritkán vért pisiltünk, hogy legyen! Nem kevés cégvezetőt ismerek, akik pl. a válság idején otthonról tolták vissza a pénzt évekig a cégbe, hogy ne kelljen elküldeni az embereket, akikért sok esetben érzelmileg is kötődünk, és nem csak az eszünkkel ragaszkodunk a megtartásukhoz, hogy ne kelljen újabbakat évekig tanítgatni! Mitől más ez így, mint egy nagy cég gyártósorának porszemének lenni egy munkavállaló szempontjából? Hát attól a tudattól, hogy szükség van ránk, értjük a dolgunkat, tesszük, és nap mint nap tanulunk valami újat, a helyett, hogy 30 éves korra kiégett egysejtűvé változnánk! Nyilván, atitüd kérdése, hogy kinek mi a fontos. De én azt tapasztaltam - rengeteg cégvezetővel és alkalmazottal beszélve erről akár a Magyar KKV, akár a multik világából- hogy nagyjából érti mindenki, miért ott van, ahol. Mind a két terepen rengeteget lehet tanulni, de mást. ( Jómagam is dolgoztam multinál is, tanultam ott is ezt-azt, de szakmát, azt meg kell mondjam, nem a multinál tanultam! ) A kérdés tehát az: mit is szeretne az élettől? MI most a prioritás? Sokat keresni, ? próbálkozzon a multinál, de ott fogaskerék lesz. Szakmát, emberséges közeget? Nézzen körül egy olyan cégnél , ahol a termék/ szolgáltatás amivel foglalkoznak közel áll a szívéhez, és tanulja meg kívülről- belülről, hogy annak specialistája lehessen! Ha ez megvan, még mindig lehet, hogy egy olyan multinál tud extrát mutatni, amely az adott szakma ismerete miatt extra lehetőséget kínál, mégpedig magas poziban, értelmes feladattal. Szóval első körben, azt kellene kitalálni, mi leszel, ha nagy leszel! :) A multifiunkciós tudás ugyanis nem csak szaktudást, de az adott terület összefüggéseinek be- és átlátását feltételezi, amely mára ritka ismeretté vált, holott a mi generációnk számára még ez lenne nem csak az elvárás, de a magától értetődő érték, amivel egy iskola kibocsát egy tanulót. Mindemellett szülőként már tudjuk, hogy ez az elvárás mára sajnos nagyjából reménytelen, azt is tudjuk, hogy ez nem a Ti hibátok, de őrületes energiákat visz el tőlünk ilyen látásmódot tanítani! Otthon is a gyereknél, de én. pl. hobbiból voltam már néhány oktatást tartani sok helyen, és érzékelem a kihívást, hogy akár diploma ellőtt két héttel milyen csekély gyakorlati ismerettel rendelkeznek a diákok, és magam is igyekeztem már nem egy kollégát innen képezni, laza 3-5 év. El tudod képzelni, hogy ez egy kis cég és vezetője számára mennyi idő energia és pénz??? Mindemellett a helyzet nem reménytelen, és kívánom, hogy minden pályakezdő sikerrel vegye az első munkahelyeken való elhelyezkedés és beilleszkedés akadályait, én még emlékszem, régen sem volt matyóhímzés!

fifibá55 2017.11.15. 08:48:46

Úgy tűnik, egyre többen nincsenek tisztában a fogalmak jelentésével, mert rendre 'munkavállalásról" meg "munkakeresésről" beszélnek, amikor az interjú során hamar kiderül: pusztán jövedelem-kifizető helyet keresnek maguknak.

Benoke2 2017.11.15. 08:57:52

Minden területen ezt a néha keszekusza mindenhez értőt keresik. Kis cégnél még az ember el is fogadja, csak aztán szembesítenek a fizetéssel. Ők biztos még nem olvasták a sajtóban hogy nincs ember meg az útcaseprő is 400nettót keres.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.11.15. 09:16:39

Mondjuk az is jó kérdés mit csinál egy marketinges. Mert teszem azt a cég arculatát weblappal, névjeggyel, logóval etc egyszer kell kialakítani de legalábbis nem változik minden nap. Szerintem alapvetően ott van a gond, hogy az iskolában megtanítanak vmit de az életben még sok mindent mást is elvárnak. Persze nem tudom mennyire életszerű mondjuk egy 20-22 évestől pl vektorgrafikus ábrát várni ha nem csinált még egyszerűbbet sem.

Visceroid 2017.11.15. 09:27:47

"legyen 3-5 év tapasztalatod, mert nincs időnk újoncokat betanítani."

De a sztori nem áll meg itt! Ugyanis ők a saját kis cégspecifikus rendszerükre várnak ennyi tapasztalatot, tehát amit ők ott 3-5 év alatt magukban a cégnél összeraktak, amit csak ők tudnak, azt tudja a kedves delikvens, de septiben! És ha nem megy, akkor miért nem megy, hiszen olyan könnyű meg egyszerű!

Kamukaze 2017.11.15. 09:29:59

Voltam kezdő közgazdász évekig mindenes (rendszergazda, szoftverhasználat-oktató, ügyfeles, könyvelő, kvázi-osztályvezető-helyettes, érettségizett kolléganők fizujának feléért. Végén még a munkaköri leírásokat is én állítottam össze a kb. 20 főnek. Nagy bank, vidéki fiókja. Imádtam a sokrétű munkát, hogy nélkülözhetetlen vagyok, csak nem éltem meg belőle, még család nélkül se.
Pár hete regisztráltam egy toborzás-tréner céghez, kíváncsiságból. Kiborító: a cégeket képezik, hogyan szedjék ki az interjú-alanyokból, hogy nem is igaz, amit mondanak magukról. Ez még (kb.) érthető. De az a 'Dobj ki mindenkit, ne foglalkozz velük, csak keresd a lehajtott fejjel gályázó, százféle kompetenciát felhasználó rabszolgát' mentalitást, OKTATJÁK a HR-eseknek. Performia. Remélem, mivel már elegen kimenekültek ez elől külföldre, nem maradt elég választék erre és beengednek majd dolgozni akaró, tudó, de valamely önbecsüléssel rendelkező szakembert is...

Mauzli 2017.11.15. 09:36:49

Ez az orszag erröl szol, amit Enikö felvazolt a posztjaban. Se többröl, se kevesebbröl. Hogy miert irom en ezt?
Adott egy ember, aki itthon nyugdijas otthonban keresettt ejszakazassal együtt 8 oraban 150ezer nettot.
Ez az ember kiment dolgozni Nemetorszagba, azon belül is a 2.-3. legdragabb varosba 46 evesen, alig nyelvtudassal, mert hiaba van OKJ-s szakapoloi vegzettsege, itthon egy korhazban se keresne nagysagrenddel többet, mint a nyugdijas otthonban es x-szer nagyobb a felelössege.
Ebben a nemet varosban is egy nyugdijas otthonban vallalt allast. Ebben a nemet varosban egy masfel literes palack asvanyviz 0,19 euro (mint itthon), Ritter sport csoki 0,9 euro (olcsobb, mint itthon), 1 kg kenyer 1.5 euro(majdnem annyi, mint lassan itthon lesz), 1 lit. laktozmentes tej 0,95 euro (olcsobb, mint itthon), 10 dkg teliszalami jellegü felvagott 1.2 euro(annyi, mint itthon)...Ez a varos az ott lako bejelentett lakcimü lakosait havi 70 euroval tamogatja, olyan cimszoval, hogy draga a megelhetes. Ez az ember odakint probaidö alatt, az OKJ-s vegzettsege nemet elismertetese hianyaban az elsö honapban felmillo fizetest kapott. Termeszetesen ott se minden fenekig tejföl, de ott szerethetöbb az elet maga...
Pedig csak egy sima nyugdijas otthon...
Eleinte sokat sirdogalt magaban, hogy ennyi eves fejjel ilyenbe kell belevagnia, hogy normalis szinten elhessen. De egy honap utan azt mondja, hogy a nehezsegek ellenere nem bant meg semmit...
Es Ö csak egy sima dolgozo, nem HR-es, vagy marketinges...

Krumpli Bogart 2017.11.15. 10:20:52

Az a helyzet, hogy 1.
1. a munkabért meg kell termelni valakinek,
2. a termelő munkakört leszámítva kiscégnek nincs szüksége teljes munkaidős marketingesre.

Ebből pedig az következik, hogy ilyen jellegű képzettséggel nem munkahelyet kell keresni, hanem saját befektetéssel, saját kockázatodra szolgáltató vállalkozást kell alapítanod és több kiscégnek nyújtani a marketinget szolgáltatásként. Önfoglalkoztatóként nem csicskáztatod magad.
Nem értem, mi a probléma. Ja....az, hogy befektetés és kockázatvállalás nélkül szeretnéd mereszteni a segged valahol.

Krumpli Bogart 2017.11.15. 10:27:20

@Kamukaze: Mindamellett, hogy igazad van, én minden nem termelő területen javasolom az önfoglalkoztatást. Megtámogatva saját szakszervezettel, vagy érdekvédelmi szervezettel, önsegélyező szervezettel, stb. Ennek a kultúrának ki kell alakulnia. Tehát pl. HR-esek saját vállalkozásban, de szervezetbe tömörülve nyújtják szolgáltatásaikat összehangolt díjazásért. Marketingesek szintén.... stb. Akkor van biztonság, ha megteremted magadnak. A biztonság nem egyenlő azzal, hogy alkalmazott vagy.

oddball 2017.11.15. 10:31:34

@flash.gordon: Semennyire sem életszerű, épp ezért kéne végre rájönniük a cégeknek, hogy talán a munkavállaló képzésére, betanítására is kellene szánni némi időt. Persze amíg a kizárólag jelen időben gondolkodni képes, mindig az épp aktuálisan elérhető/összeharácsolható legnagyobb profitra fókuszáló szemléletmód az uralkodó a hazai kkv szcénában, addig ez hiú ábránd marad.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 10:36:20

@zenitó:
Hát anyukám, próbálj meg valami hasznosat tanulni, vagy dolgozni. Kurvára senkinek nem kell marketinges, olyan kéne, aki dolgozik is valamit.

GiaMarie 2017.11.15. 10:40:59

@odamondó: Gigantikus profit? Te melyik országban élsz? Az a nagy baj, hogy megy a politikusok által a butítás az adócsaló vállalkozóról, meg a kapzsi tőkésről. A valóság az, hogy a mi adórendszerünk az utolsó csepp vért is kiszívja a vállalkozásokból. Rekord ÁFA+ rekord járulékok egy olyan ollóba zárnak ma minden céget, ami lehetetlenné teszi a béremelést a legtöbb cég számára. Csak nézd azt, hogy egy minimálbér előteremtéséhez fél millió forintot kell "beütni a kasszába". És ez nem annak a bére, aki ténylegesen előállítja az értéket, hanem pl a takarító nénié... (fél millának a 21,26%-ért azonnal tartja a markát szerényen az állam, marad cca 400.000, 150.000 a bérköltsége a minimálbérnek, maradt 250.000, vannak rezsiköltségek - könyvelő, fűtés, telephely, berendezés, kopó cuccok, hopp, 200-nál tartunk, ha árulunk valamit, ha termelünk, akkor nyugodtan számolj 25 % körüli rezsiköltséget 10% helyett a termelő eszközök avulása miatt. Szóval, maradt 200.000 a fél millióból, ebből szereztük be még azt is, amit árulunk. Na, vajon mennyi lehet az árrésünk? Legyen nagyon magas, netto bekerülési ár *2 + áfa mondjuk. Ja, hogy eszerint még veszteségesek vagyunk? (netto 200-ért beszerzett terméket 400+ ÁFA-ért adtunk el, azaz 508.000 Ft-ért. Hoppácska...ennél nagyobb árrésnél meg éhen halunk. Na, ezért nem kapsz rendes fizetést, nem azért, mert a tőkés egy fillért nem enged a hatalmas profitjából.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 11:18:00

@bontottcsirke: Nálad az, hogy dekoratív meg fiatal az egy pozíció?
"recepciós munkakörbe keres; egy, de inkább két nyelven beszélő (eddig ok) haladó IT tudással rendelkező (valahol megértem) adminisztrációban járatos (ok) fiatal (ez már nem fog összejönni) dekoratív (mi ez casting Pierre Woodmannél) stressztűrő (már eddig is két pozíciót soroltál fel) kollégát, lehetőleg közgazdasági végzettséggel (harmadik pozíció)

Attól mert valaki fiatal, dekoratív és a közgázon végzett, lehet járatos az adminisztrációban, és beszélhet angolul.
De egyszerű, csinálj céget, a recepcióra ültess randa, ápolatlan fogatlan, beszélni semmilyen nyelven nem bíró rémet, aztán vegyél még két embert fel mellé, mert szerinted amit felsorolál 3 pozíció

teéjesenmindegy 2017.11.15. 11:23:51

@oddball: "rájönniük a cégeknek, hogy talán a munkavállaló képzésére, betanítására is kellene szánni némi időt. Persze amíg a kizárólag jelen időben gondolkodni képes'
Basszalak meg hülyegyerek! Egy dolgozó alsó hangon havi fél milla mínusz. Minden hónapban. Te ilyen feltételekkel meddig tanítgatnál valakit?

teéjesenmindegy 2017.11.15. 11:27:23

@Mauzli: Oszt az az ember, mit csinál, ha fogorvos kell neki? Vagy szemüveg? Vagy esetleg tévészerelőre van szüksége?
Annyira bírom, amikor találtok valami akciós árakat, aztán fennen hangoztatjátok, hogy mennyre olcsó németország

teéjesenmindegy 2017.11.15. 11:33:45

@flash.gordon: "Mondjuk az is jó kérdés mit csinál egy marketinges."
Piackutat, és piacot teremt.
Mondjuk az apple marketingzsenijei nekiállnak, és elmagyarázzák neked, hogy mennyire szar az életed félmilliós telefon nélkül. Ömlik rád a médiából, hogy minden sikeres embernek van, neked is kell egy.
Na, most akkor gondolkodjunk, hogy egy pécsi kisvállalkozásnak mennyire van szüksége marketingesre, hogy az általa forgalmazott búvárszivattyúkat eladja..

GiaMarie 2017.11.15. 11:37:32

@Krumpli Bogart: Kár, hogy ezért a NAV úgy megb*sz, mint a lovat. Színlelt munkaszerződésnek hívják. Mert pl nekem is tök jó lenne, ha lenne egy marketingesem, aki KATA-san adózik, és heti egy napot nálam dolgozik, a másik négyet meg négy másik cégnél. Neki fele annyi kiszámlázott pénzből is több maradna, mint amit munkabérként adni tudnék neki nettoba. Értsd: nekem netto 50-t adni neki a heti 8 óra munkájáért cca 110.000 Ft-ba kerül. Ha ő kiszámláz nekem 60-t (és még négy másik cégnek) akkor ugyanúgy 5 marad belőle, összesen havi tiszta 250. Nem lépem át az összeghatárt sem (egy KATA-stól 1 millányi számlát fogadhatok be) . Csak épp jön a NAV meg az ejnye-bejnye. Szép is a mi adórendszerünk!

oddball 2017.11.15. 12:09:00

@teéjesenmindegy: Végülis biztosan célravezetőbb hónapig, évekig hirdetve várni a mindent tudó emberre, lófasz fizetést kínálva mindezért, addig is agyonterhelve a meglévő dolgozókat, akik emiatt idővel elkezdenek elszállingózni a cégtől, még nagyobb szart előidézve ezzel, mintsem képezni magunknak valakit, aki hosszú távon esetleg a havi félmillánál többet is ki tudna termelni. Evidens.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 12:14:32

@oddball: Amíg keresgélsz, addig nem fizetsz, érted?
Ti hülye emberek azt hiszitek, hogy a cégeknél halmokban áll a pénz, aztán semmi nem számít. Lófaszt.
Persze, bevízionálhatod a cégnél az apokalipszist, mert nincs recepciós, de nem fog megtörténni.
De hajrá, mutass példát bazmeg, tessék céget csinálni, aztán beleölni milliókat a képzésekbe.

bontottcsirke 2017.11.15. 12:48:59

@teéjesenmindegy: Például téged, mert öntudatos vagy, viszont rendkívül hülye és ez kedvez a mai munkahelyi trendeknek.

oddball 2017.11.15. 12:49:59

@teéjesenmindegy: Akár még egy recepciós kiesése is lehet igen rossz hatással az egyéb kollégák hatékonyságára. Például ha az addig általa végzett lótifuti feladatokat ráosztják mondjuk a pénzügyes csajokra, akiknek egészen biztosan nem fog jól jönni, ha könyvelés, bérszámfejtés közben fél percenként fel kell venniük egy telefont, és valami számukra irreleváns üggyel kapcsolatban kell intézkedniük. Na meg nem is csak recepciós kaliberű emberkék hiányozhatnak, hanem mondjuk melósok, mérnökök is, az meg viszonylag hamar el tud ám odáig is fajulni, hogy az addig kétműszakos rendben futó termelésben délutáni műszakot már nem lehet szervezni, mert nincs kivel. Láttam már ilyet, hidd el. Csupán csak ennyi veszélye lehet a kizárólag kapni akaró, de adni semmit nem akaró szemléletnek.
És a "hülye emberek" jellemzően azzal is tisztában vannak, hogy az alkalmazásuk pénzbe kerül a munkáltatónak, sajnos - és ebben igazad van - irreálisan sokba. Ezzel együtt viszont a munkáltatók is tisztában lehetnének azzal, hogy a szar és/vagy megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásból ők is kivehetnék a részüket, és nem kizárólagosan a munkavállalóktól kell ezt elvárni.

bontottcsirke 2017.11.15. 12:50:52

@teéjesenmindegy: halmokban áll a pénz pontosan. Amit a vezetés golfpartikon meg kurvázás címén el is költ miközben Tibi a háttérben flexel. Tudod néha a management részéről is látni kéne a terepet nem csak ostoba háeresként.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 12:52:37

@bontottcsirke:
Marha fontos egy olyan ember véleménye, aki szerint 3 pozíció az, hogy valaki dekoratív, közgáz végzettségű, és van adminisztrációban tapasztalat... :D
És még te hülyézel le bárkit? :D

teéjesenmindegy 2017.11.15. 12:54:32

@bontottcsirke: Igen, a magyar kkv-k vezetői különösen élen járnak a golfozásban. :D
Baszod, agyad, mint a bontot csirkének :D Tudod, egy cég vezetése az nem pont a barátok közt.

bontottcsirke 2017.11.15. 12:56:07

@GiaMarie: Sírógörcsöt kaptam. Hetes bökő az miből van? Ja, cégautó? A villa a Balaton északi részén meg telephely. De tudod mit, ha nem tetszik a vállalkozás, jelentsd be magad közalkalmazottnak garantált bérminimumért és járjál be szopni nyolctól négyig mindennap.

bontottcsirke 2017.11.15. 12:57:50

@teéjesenmindegy: Majd ha már lesz legalább egy éves munkaviszonyod akkor ossz észt (milyen szép a magyar nyelv), addig meg gyorsan nyomtasd ki a jelentést mert mész mítingre.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 12:58:21

@oddball: Mondom, hajrá. Biztos neked van igazad, és nem MINDEN magyar cégvezetőnek.
Így kell csinálni, te majd megmutatod.
A sok hülye nem vesz fel képzettség nélkül senkit, nem fizet utána havi félmilliókat, inkább vár egy olyanra, aki alkalmas a feladatra, és ért is hozzá.

bontottcsirke 2017.11.15. 13:01:50

@teéjesenmindegy: ja, majd a sok tapasztalt háeres kiválogatja őket.

oddball 2017.11.15. 13:07:27

@teéjesenmindegy: várni nyugodtan lehet arra, csak közben nem kéne telesírni a világot, hogy munkaerőhiány van. Meg azon sem kell majd meglepődniük az ilyen cégeknek és vezetőiknek, ha előbb-utóbb mennek majd a levesbe.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 15:23:21

@oddball: Persze, mondom, mindenki hülye, csak te értesz hozzá marhára.
De igen, munkaerő hiány van. Bazmeg, ha kell egy fő atomfizikus, akkor az nem érv, hogy ott van Józsi, 8 általánossal, képezzétek ki. Teljes állásban, teljes fizetéssel, mit sem számít az a röpke 15 év, ha egyáltalán sikerül neki..

De ugye te sem mondod soha, hogy éhes vagy, amikor tudod nagyon jól, hogy 3 nap múlva kapsz kaját? Nem mondod azt, hogy szakemberhiány van, ha 2 év múlva lesz szakember? Attól ma működni fog a budid?

GiaMarie 2017.11.15. 16:28:56

@bontottcsirke: Mert Te is mindent elhiszel. Nézd meg azokat a hetes - X-es bömösöket, amik nem a német multi vezérkarának cégautója, hanem a "magyar maffiózó vállalkozóé". Aztán mélyedj el a témában kicsit, és ellenőrizd, hogy a rendszáma stimmel-e az évjáratához. Az egyszerűség kedvéért mindezt a HaHu-n is megnézheted. Az állomány 80%-nál nem stimmel. Mert ezeket 3-4 évesen németből hozták, egy új SX4 áráért. És pont azért teszik, mert a magad fajta elhiszi innentől, hogy szalad a szekér. És ha így szalad a szekér, akkor biztos jó is, amit csinálsz -gondolja a hasonlóan tájékozott potenciális ügyfél - és téged választ. Ez egy külön fejezet a vállalkozói létben, hogy mi a különbség a között, ha egy 5 éves 7-es bömösből szállsz ki, vagy egy új SX-4-ből. Segítek, nem az ár, mert az konkrétan az új SX4 esetében magasabb...

GiaMarie 2017.11.15. 16:37:51

@bontottcsirke: Ha valaha olyan vállalkozásba kezdenél, ami nagy összegeket mozgat - pl építőipar- az első dolgod legyen, hogy vagy az aktuális széria elejéről, vagy rosszabb esetben az előző széria végéről beimportálsz egy 4-5 éves nagy német prémiumot. Így szerződéskötéskor egy 20 millás kocsiból szállsz ki( 5 milláért), még a rendszámod is stimmel, annyira meg senki nem pofátlan, hogy elkérje a forgalmit. A többség ugyanis nem köt tizenmilliós szerződést olyan figurával, aki egy Dacia Dusterből pattan elő. Egy ilyen kocsival azt üzened, hogy nyugodtan adhatnak neked pénzt, vagyonos ember vagy, nem egy simlis hajléktalan strómann, aki holnap felszámolja a céget és megpattan a pénzeddel. Parasztvakítás. Látom nálad teljesen működött :P

oddball 2017.11.15. 16:44:13

@teéjesenmindegy: nyilván nem azt várnám én sem, hogy az adott területhez minimálisan sem értő embereket álljanak neki a cégek átképezni, csak gondoltam, ezt nem kell külön kihangsúlyozni. A gond az, hogy a cégek semmilyen képzést nem akarnak nyújtani, olyan embereknek sem, akik végzettségük, munkatapasztalatuk alapján simán alkalmasak lehetnének az adott munkakörre, csak be kéne tanítani őket pár dologra. Pl. egy gyártáselőkészítő mérnök, aki ezidáig AutoCAD-et és SAP-t használt a munkája során, az egy másik cégnél is elég jó eséllyel alkalmas lenne gyártáselőkészítőnek, akkor is ha történetesen ott másfajta CAD és ERP szoftvereket használnak, mert az azokra történő betanítása sem emésztene fel nemhogy éveket, de még egy hónapot se, csak erre sem hajlandó egyik szarrágó cég sem. Pedig a próbaidőnek eleve erről _is_ kéne szólnia. De nem, inkább megy az elvárásokhoz való merev ragaszkodás és a csoda várás évekig.

GiaMarie 2017.11.15. 17:21:24

@oddball: Nem ezeknél a pozícióknál van a baj, ilyeneknél a betanítás meg is történik. A baj ott van, amikor a szalagmunkást kell betanítanod - két hónapig nem hogy a saját bérét nem termeli ki, hanem selejtben, normaidő növekedésben lényegében kárt okoz - de ez alatt sem akar hallani sem arról, hogy mondjuk minimálbérért dolgozzon, mert neki jár a tisztességes fizetés. Aztán mikor betanult, akkor jön a nyár/tél/málnaszezon/külföldi munka lehetőség, és ledobbant, vagy 1-2 hónapos betegszabival örvendeztet meg, mert ő amúgy ács, csak a telet valahol ki kellett húznia. Eközben a termelő üzemnek a gyártósoron 30% a fluktuációja, és terjed a rossz híre a környéken, hogy micsoda rabszolgatelep lehet ez, ha mindig van felvétel. Ezt még egy multi benyeli... de amikor kisvállalkozóként adminisztrátort akarsz felvenni, akik minden sz*rt beleírnak az életrajzukba, közben olyan alapvető kompetenciáik hiányoznak, hogy sírni tudnál. Excelre ijedten pislogás, Word nagyívű elkerülése, mert az túl bonyolult, kb semmit nem tud értelmesen megcsinálni, és nem azért, mert nem ismeri a folyamataidat, hanem azért, mert az alap kompetenciái hiányoznak (adminisztrátornak bárki jó jeligére) Bónusz, ha egy negyed év végén derül ki, hogy valamit, ami az ő dolga lett volna, sajnos nem tudta, hogy az ő dolga, és ezért hozzá sem nyúlt 3 hónapig. Természetesen fingja nincs, hogy kéne hozzányúlni.Határidő : holnapután. Láttam én így már HR vezetőt hajnal kettőig a három havi munkaidő kereteket összesíteni, mert a HR asszisztens számára nem volt egyértelmű, mit jelent a munkaköri leírásában a munkaidő keretek nyilvántartása. DE persze mindenki netto 250-t szeretne. Kezdőbérnek, persze.

odamondó 2017.11.15. 17:22:45

@GiaMarie: vagy inkább te hol élsz. Az éttermi árak már rég nyugatiak a fizetések meg messze nem. Olaszországban ugyanilyen brutális adóterhek vannak mégis tudnak rendesen fizetni az alkalmazottaknak. Jaaa, hogy ott a tulaj is az étteremben dolgozik és nem X5ös BMW-vel rongyol le a hétvégén a balatonra vitorlázni. Igen. Itthon befektetői rablás van. Olaszországban egy étterem egy családi vállalkozás amiből megélnek tisztességesen. Itthon valahogy nem ezt látom.

De cáfolj meg. Ha éttermes vonalon mozgunk akkor kérlek példákat is ;)

GiaMarie 2017.11.15. 17:42:55

@odamondó: Nem mozgok éttermes vonalon, és nem is állítom, hogy nincsen népnyúzó, simlis vállalkozó. Az éttermes pont tud csalni, mert a világon senki nem tudja megmondani a bejövő árukészletéből, hogy mit és mennyiért adott el. Sőt, mondjuk ki, "mindenki csal". De számolj visszafele. Fogom a halott nagymamámtól örökölt 20 millió forintot, és létrehozok egy céget, ahol 10 embernek adok munkát. Tökmindegy, milyen cég. Kicsiny cégemnél az emberek becsületesen bejelentve, az átlagfizetést kapják. Ennek bérköltsége 384K / kopf/ hó. Benne van a takarítónénitől a marketingesig az ügyvezető, mindenki (remélem érzed, nagyon alulterveztem már a befektetést is, mert csak számítógépet és legális szoftvert adni fejenként kb 1 milla) A marketing költségem a netto árbevétel 5%-a, mondjuk, a rezsim legyen a minimális 15%, avulással. Befektetett eszközök - az egyszerűség kedvéért szolgáltatok, nem terméket árulok 10% netto árbevétel arányosan. Akkor most számoljuk össze nagyjából! Bérkóltség évi 46 milla, rezsi 10 milla, befektetett eszközök 7 milla, marketing 3 milla. 67 milliós netto árbevételt kell elérnem, hogy ezt tartani tudjam. Ezt ugye 5-6 embernek kéne összehozni, mert a 10-ből 4 a titkárnő, a takinéni, ésatöbbi. 85 millió forint értékben kell szolgáltatás értékesítenem, hogy 0-n legyek. Persze azért nézd el, hogy örülnék, ha megtérülne a befektetésem, meg mondjuk csurranna-cseppenne nekem is, ha már befektettem, tehát szeretném 5 év alatt visszakapni a befektetett összeget, meg nem leszek nagyravágyó, mellé két átlagbérnyi nettot magamnak is, ha már 10 embernek munkát adtam. Csapjunk is hozzá mindjárt - mivel ezt csak osztalékban tudom kivenni 15 milliót a netto árbevételhez! Ebből nekem marad adózás után 9-10 millió forint. Akkor most mondd meg nekem, milyen szolgáltató vállalkozásban tud 5-6 ember fejenként 15-20 milliós netto forgalmat bonyolítani évente? Ha árulok valamit, a számok még rosszabbak...EZÉRT nem kapsz rendes fizut.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 18:14:01

@odamondó: " Az éttermi árak már rég nyugatiak " :D:D: Jajajj, apám, ekkora baromságot, ne már. Honnan veszed, mesélj? Láttál osztrákban kebabost, aztán azt hasonlítgatod össze a Gundellel?

Egyébként teljesen jogos a meglátásod, az olaszok messzeföldön híresek arról, hogy spórolnak, nem költenek ilyen dolgokra mint vitorlázás, meg X5. Szerényen, halkan, csendesen élik mindennapjaikat, ezért is tartja őket mindenki precíz és pontos népnek. Bezzeg a féktelen svájciak.

kukatr 2017.11.15. 18:59:52

@teéjesenmindegy: De hajrá, mutass példát bazdmeg, bérelj lakást Budapesten minimálbérből!

Void Bunkoid 2017.11.15. 19:27:25

@Mauzli: van egy nagy probléma a történetben.

Először is a statisztikusok által közkedvelt torzítás eszközéhez nyúltál.

Felsoroltad az akciós aldis termékeket euróban, utána benyögted, hogy az ember FÉLMILLIÓT keres. Természetesen forintban értendő.

Érdekes, miért van, hogy amikor valaki kimegy külföldre, a kapott fizetését azonnal forintban számolja, és hogy az mennyivel több, mint bezzegotthon, meghogy a kaja bezzeg annyiba kerül.

Igen, a kaja. De egy rohadt mozijegy, egy üveg bor egy étteremben, egy fodrász, egy fogorvos, egy doboz antibiotikum, egy gázszerelő rezsidíja, satöbbi, az mind ANNYIBA kerül, hogy bármennyire is csúnyát mondok, a félmilliós (ez 1600 euró) fizetésével bizony ha bajba kerül, megbetegszik, satöbbi, akkor megb*szhatja keményen, az 1600 ojró az kb az a bérszínvonal dajcslandban, mint itthon az ápolóé.

Ja, és egy büdös kukk nem esett arról, hogy ah, 70 euró (az ha már "magyarul" nézzük, 22 ezer forint) támogatás, no de mennyit költ az emberünk lakhatásra, rezsire, közlekedésre a munkába, satöbbi?

Azt viszont elhintetted, hogy emberünk (valszeg amúgy ez önéletrajzi ihletésű iromány, szal mondjuk te...) sokat sírdogált, hogy ilyen idősen hogy ment bele, de akkor ez mennyi idős is? Mert azért ilyen 40 fölött azért már - hacsak tényleg nem vagy nihilista Mad Max-lelkületű - akármekkora "félmillió forintos" fizetés is, elég szomorú egzisztencia egy az intézettől kialkudott nővérszállós egyetlen szoba, netán nem egyedül ,csak egy ágy, vagy akár albiban is kollégiumhangulatban sokadmagaddal lakni.

Egyedül BIZTOS hogy nem lakik az illető (vagy laksz), mert 1600 eurós fizuval egy viszonylag normálisabb helyen levő kisebb (ilyen 40-50 négyzetméteres) lakás sem nagyon áll meg rezsistől 1000-1200 euró alatt. Egyedül lakva az így fennmaradó elkölthető összeg viszont akkora marad, hogy ennyi lóvé ha ügyes az ember, simán marad neki Magyarországon is a helyi lakhatási költségek levonása után.

Csak itt olcsóbb a pia meg a fogorvos.

teéjesenmindegy 2017.11.15. 20:00:28

@kukatr: Minimálbérből? Miért csak arra vagy képes, hogy a MINIMÁLbért, a wc-s néniknek meg az utcaseprőknek a szintjét hozzad? Elég gyatra vagy :D

odamondó 2017.11.16. 00:18:24

@GiaMarie: na mindjárt megsajnálom a magyar vállalkozót.

@teéjesenmindegy: szerinted az ember honnan veszi, hogy az árak nyugatiak? Csak nem tapasztaltból? Attól mert te még nem jártál külföldön más igen. És attól mert te a kebaboshoz jársz enni más ember máshol szokott.

bontottcsirke 2017.11.16. 06:17:04

@GiaMarie: három-négy évesen egy húszmillás autót nem hoznak be ötmilláért, ez már nem a válság. Itt új autókról van szó barátom. Lehet, hogy a keleti régióban még ez megy, de majd nézz körül a Dunántúlon is. Meg fogsz lepődni.

bontottcsirke 2017.11.16. 06:18:40

@GiaMarie: Nálunk pont hogy béemvés buzikkal nem köt senki szerződést.

kukatr 2017.11.16. 07:43:40

@teéjesenmindegy: Itt vered a nyálad, hogy milyen pofátlanul "sokat" kérnek ezek a senkiházi lusta emberek, de annyi eszed sincs, hogy szarért, húgyért és a két szém szép szemedért nem fog elmenni dolgozni, ha a hónap végére még teszkós párizsit se tud rakni az asztalra. Persze a rinya megy a magas adóterhek, az öt év alatt meg nem térülő befeketetés (a jól menő cégek részvényei is 10-20 év alatt térülnek meg...), meg a magas páratartalom miatt.

Amúgy olyan szakmám van, amivel a hozzád hasonló sóher, siránkozó vállalkozókat simán lepattinthatom a vérbe, bőven nem minimálbér fölött keresek. Csak sokakkal ellentétben nem esek át a ló túloldalára, és ekézem a kevésbé szerencsésesket...

teéjesenmindegy 2017.11.16. 11:26:57

@odamondó:
Pont azért tudom, hogy hülyeséget beszél, meg te is, mert jártam külföldön. Étteremben. Meg itthon is járok étterembe.
Hülyegyerek, komolyan arról akartok meggyőzni bárkit, hogy ha Párizsban
1. Drágább az étterem bérleti díja
2. Drágább az alapanyag
3. Drágább a víz, a gáz meg az áram
4. Több a pincér és a szakács fizetése
Akkor majd az éttermi árak olcsóbbak lesznek? :D:D:D
Ezt még az is kiröhögi, aki életében nem járt semerre, nemhogy akinek van némi tapasztalata.

teéjesenmindegy 2017.11.16. 11:35:23

@kukatr: "(a jól menő cégek részvényei is 10-20 év alatt térülnek meg...)" WTF? :D::D:D Te nem vagy túl okos, mi? Mi az, hogy a részvényei megtérülnek?

Ha ennyi ésszel neked szakmád van az már önmagában meglepő, de nehezen hiszem, hogy te bárkit lepattintasz a vérbe. Ha meg olyan kurva menő szakmád van, akkor miért is azzal foglalkozol, hogy minimálbérből mit lehet kihozni? MINIMÁL. Érted a szó jelentését? Mondom, vécésnéni, utcaseprő szintje. Amitől csak feljebb van.
Mi a lófaszt nem tudsz azon felfogni, hogy egy ember alkalmazása min. havi fél millióba kerül, és senkinek nincs havi fél milliója arra, hogy képzetlen hülyéket fizessen, és reménykedjen abban, hogy majd valamikor a jövöben elvégzik az általa fizetett tanfolyamot?
A kis barátod szerint hülye minden vállalkozó, hiszen, nem vesz fel embert, hogy aztán fizessen neki, plusz beiskolázza. Végül is mi az neki. Tanfolyamdíj, fizetés. Aztán a végén jó esetben ott az ember nulla tapasztalattal, friss okj tanfolyammal. Fél-egy év múlva. Már, ha sikerül megcsinálnia. Mert ha nem, akkor végképp bukó.

odamondó 2017.11.16. 13:17:02

@teéjesenmindegy: olcsóbbak?? Hol írt bárki olcsóbbat. Azt írtam, hogy a magyar árak nyugatiak. Nem azt, hogy a nyugati olcsóbb, de ferdíts még.

Ugyanazt a kategóriát kell összehasonlítani a helyeken és máris meglátjuk mi az igazság, de akkor játszunk egy gyors játékot maradjuk Párizsnál.

www.yamtcha.com/nos-menus.html
nesze 1 csillagos Párizs belvárosában. Degusztációs menü 150 euró. És ez Párizs a legdrágább hely kajálásban.

Itthon maradjunk a legismertebbnél az eredeti Costesnél: 6 fogásos menü ott per pillanat 110 euró. Húha iszonyat nagy különbség...

De nézzük tovább: Eleven Lisszabon egyik legszebb parkjának tetején gyönyörű kilátással ugyanúgy 6 fogásos degusztáció 115 euró. Barcelona: Xerta 75 euró 9 fogás.

Csak pár példa és tudnám folytatni. Na jöhetnek a te példáid.

teéjesenmindegy 2017.11.16. 16:06:40

@odamondó: A lófaszt vannak egálban az árak.
Neked a 110 meg a 150 euró különbség lófasz, mi? Végül is mi az a 40 %?

Ja, meg keresel direkt olyan faszrázó magyar helyet, ami valami finedining baromság, és azt veszed alapnak? Mert a nép Lisszabonban meg Párizsban pont ezekre a helyekre jár, mi?
Tessék, Olimpia, szintén a sznob faszság csúcsa: www.olimpiavendeglo.com
7 fogás 34 euró. Hasonló baromság, mint amiket te küldtél, faszfej.
És ez még mindig egy baszott drága hely itthon.

odamondó 2017.11.16. 17:41:39

@teéjesenmindegy: személyeskedésből csillagos 5ös.

neked valahogy semmi sem jó. Első feltételezésed: "Láttál osztrákban kebabost" aztán ha írok csillagos helyeket mert azok könnyen összehasonlíthatóak árban akkor meg faszrázó finedining.

Olimpia baszott drága? Inkább hagyjuk. Amúgy az olimpiát azért nem írtam, mert valóban olcsóbb mint a többi, de nincs csillaga és az adagok mérete értékelhetetlen.

teéjesenmindegy 2017.11.16. 18:23:49

@odamondó: Ha az osztrák kebabost hasonlítod össze egy magyar elsőosztályúval, akkor vannak egálban.
Nincs kedvem ragozni a hülyeséget. Találtál egy helyet, aminek olyan árfekvése van, mint egy lisszaboninak? Tyű. Biztos van olyan fodrász is, aki párizsi árakon dolgozik, mert van olyan aranyásó, akinek ez kell. De nem ez a jellemző.
És igenis Magyarországon egy főre 10 rugó + ital+12% szervíz soknak számít.

odamondó 2017.11.16. 18:44:38

@teéjesenmindegy: tehát az osztrák kebabos az 100 euróért ad neked kebabot. Menj már.

Lehet Magyarországon olcsón enni. Olyan is.

Ismétlem. Ugyanazt a minőséget kell összehasonlítani és máris ugyanott vagyunk.

De nézd meg a zöldég, gyümölcs árakat. Azok is osztrák árak ha olyan minőséget akarsz enni amilyet az osztrákok zabálnak. A sima magyar tescoban ehetetlen a zöldség és gyümölcs felhozatal. De ugyanez igaz a sonkákra sajtokra.

De én itt be is fejezem. 10 rugó+ital alatt itthon se lehet normálisat enni. Majd amikor példákkal jössz onnantól folytathatjuk.

kukatr 2017.11.17. 18:17:32

@teéjesenmindegy: Mi a faszt nem értesz azon, hogy kerülhet bármennyibe is egy képzetlen hülye havonta a cégnek, ha a nettó fizetése nem fedezi a minimál megélhetést, akkor nem fog elmenni dolgozni? A képzett és munkáltatók által keresett munkaerő árának emelkedése felveri a fogyasztói árakat, az pedig felveri a képzetlen hülyék árát is. Ez van. Ezt a kockázatot vállaltad, amikor el kezdtél VÁLLALKOZNI.

Ha a nyersanyagot tizedáron meg tudod venni, akkor persze röhögsz magadba, de ha a képzetlen, hülye kétszer annyit kap máshol, akkor ő a mocsokszarszemét... Fizess annyit, hogy ne menjen el a képzés után! Ha nem tudsz, akkor nem életképes a vállakozásod. A vállalkozás könnyen mínuszos is lehet, a profit nem jár.
süti beállítások módosítása